Egyszerű, lépésről-lépésre lokális online marketing útmutató, hogy megismerd, megszeresd és használd vállalkozásodban
Nagyon sok kozmetikus, masszőr, műkörmös, fodrász nem használja ki az internet nyújtotta lehetőségeket, mert:
- nem ért hozzá
- nem lát benne lehetőséget
- drágának találja a használatát
- tudja, hogy szüksége van rá, de nem tudja, hogy hogyan kezdjen hozzá.
John Pemberton egy atlantai gyógyszerész volt, aki 1886-ban felfedezett egy újfajta szirupot, amit gyógyszerként árult a patikában, és amitől jobban érezték magukat a vásárlói.
Mindezek ellenére nem hozott számára nagy sikert, jobb napokon is legfennebb kilenc üvegcsével tudott eladni belőle.
Végül a titkos receptet eladta egy Asa Candler nevű patikusnak 2300 $-ért.
Candler szódavizet adott hozzá és üdítőként kezdte árulni. Marketing tevékenysége eredményeként az új termék meghódította a világot.
Biztosan rájöttél már, hogy ez a történet a Coca Cola-ról szól.
Amióta a Coca-Cola megkezdte világkörüli útját, sok minden változott, a piaci környezettől kezdve a vásárlási szokásokig.
Ami nem változott az, hogy az emberek vásárolnak és vásárolni fognak azért, hogy kielégítsék a szükségleteiket.
Egy másik fontos dolog, ami nem változott, hogy az emberek érzelmi alapon vásárolnak, még azok is, akik úgy gondolják, hogy ők nagyon racionális emberek.

Sokan vannak a szépségiparban is, akik kiválóan végzik a munkájukat, és úgy indítanak vállalkozást, hogy azt remélik: a szakmai tudás önmagában elég lesz a sikerhez.
John Pemberton példája is jól mutatja, hogy a szakmai tudás fontos, de nem garancia a vállalkozás sikeréhez, nem váltja ki a vállalkozói ismereteket.
A KSH adatai alapján, ma Magyarországon több mint 520 000 egyéni vállalkozás van bejegyezve. Három év alatt 100 000-el nőtt az egyéni vállalkozások száma. Havonta 6000-8000 új egyéni vállalkozást regisztrálnak. Ezek a számok elég meggyőzően mutatják, hogy a vállalkozói kedv növekvőben van.
A nagyobb szépségszalonokkal vagy franchise-okkal szemben a kisebb, egyéni vállalkozóként dolgozó szolgáltatók ritkán engedhetik meg maguknak, hogy marketingügynökséget bízzanak meg, vagy alkalmazottat vegyen fel ahhoz, hogy ismertté tegye szolgáltatásait.
Két megoldás között szoktak választani:
- bíznak abban, hogy a szolgáltatásuk annyira jó, hogy nincs szükségük marketingre ahhoz, hogy elegendő bevételük legyen az eladásokból
- megtanulják, hogyan tudják marketingelni saját maguk a vállalkozásukat, egyes feladatokat kiszerveznek, másokat automatizálnak.
Ez az útmutató azoknak a szépségipari vállalkozóknak szól, akik hajlandóak fejlődni, tanulni azért, hogy a legtöbbet hozzák ki vállalkozásukból.

Velem tartasz?
Vállalkozásodban azonnal használható tudással szeretnélek felvértezni.
Hogyan növeld szépségipari vállalkozásodat és bővítsd vendégkörödet?
Szépségipari vállalkozóként – legyen szó fodrászatról, kozmetikáról, műköröm-stúdióról, masszázsról vagy más szolgáltatásról – az online jelenlét ma már nem luxus, hanem alapelvárás.
A vendégek ma már nem szórólapokon vagy Arany Oldalakban keresik meg a következő időpontjuk helyszínét. Mobiltelefonnal a kezükben pillanatok alatt megtalálják a hozzájuk legközelebb eső szolgáltatókat – és kiválasztják azt, aki számukra a legszimpatikusabb.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amikor valaki beírja a Google-be, hogy például „kozmetikus Zuglóban”, „masszázs Pécs belváros” vagy „műkörmös a közelben”, a Google térképes találatokat jelenít meg a legrelevánsabb helyi vállalkozásokkal.
📍 Elérhetőség, nyitvatartás, vélemények, képek – és egyetlen gombnyomással meg is tervezhetik az útvonalat hozzád.
A statisztikák szerint:
5-ből 4 vásárló a keresőmotorokat használja helyi információk megtalálására. (Google)
Az okostelefonon helyi vállalkozásra keresők 88%-a egy napon belül fel is hívja vagy felkeresi az adott helyet. (Nectafy)
A keresők 92%-a a helyi találatok első oldalán lévő szolgáltatót választja. (SEO Expert)
Ha a te vállalkozásod nincs megfelelően jelen a Google Térképen, honlapod nem szerepel az első oldalon, vagy nem jól optimalizált, akkor a potenciális vendégek a konkurenciánál kötnek ki – és te bevételtől esel el.
Ez az útmutató azért készült, hogy ebben segítsen.
Egyszerű, lépésről lépésre követhető módszerekkel, ingyenes és alacsony költségű eszközökkel megtanít, hogyan:
jelenj meg a Google keresőben a megfelelő helyi kulcsszavakkal
kerülj fel a Google Térképre
szerezz több visszajelzést és pozitív értékelést
növeld a foglalások, érdeklődések számát organikusan, fizetett hirdetések nélkül
1. lépés: Írd össze a kulcsszavaidat
A kulcsszavak azok a keresőkifejezések, amelyeket az emberek a Google-be írnak, amikor egy szolgáltatást keresnek.
A Google lett az „online ajánlás”, hiszen ha valakinek szüksége van egy új fodrászra, műkörmösre, kozmetikusra vagy masszőrre, az első dolga az, hogy rákeres a neten.
Ezért fontos, hogy te is pontosan tudd, milyen szavakkal keresnek rá a potenciális vendégeid a szolgáltatásodra.
Hogyan kezdj hozzá?
Írj össze minden olyan kifejezést, amit a célközönséged használhat. Segítünk pár tippel:
Írd fel az összes szolgáltatást, amit nyújtasz (pl. géllakkozás, szempilla lifting, arckezelés, svédmasszázs stb.)
Egészítsd ki a településed, kerületed, városrészed nevével (pl. Újbuda, Győr belváros, Zugló)
Használj olyan kifejezéseket, amikkel jellemezni szokták a szolgáltatást: „olcsó”, „gyors”, „barátságos”, „luxus”, „környezetbarát” stb.
Írj be néhány kulcsszót a Google keresőbe, és nézd meg, milyen javaslatokat kínál fel – ezek valós keresési ötletek.
Nézz körül a versenytársaid weboldalain vagy közösségi média oldalain: milyen szavakat, kifejezéseket használnak?
Használj kulcsszókutató eszközöket, mint például:
Ubersuggest – magyar nyelven is használható
Google Ads Kulcsszótervező – ha van Google-fióko
Példák kulcsszavakra egy szépségipari vállalkozás esetén:
„fodrász Debrecen belváros”
„gyantázás Zugló”
„kismama arckezelés Pécs”
„férfi masszázs Újbuda”
„műköröm olcsón Szeged”
Mit árul el a keresési szándék?
A kulcsszavaidat két csoportra oszthatod:
Akció-közeli (vásárlási szándékú) kulcsszavak
Pl.: „kozmetikus azonnal”, „arckezelés Zugló”, „gél lakkozás időpont foglalás”👉 Ezeket érdemes kiemelten használni: a weboldalad főoldalán, szolgáltatásoldalakon, Google Cégem adatlapodon, mert ezekből lesz a foglalás.
Tájékozódó (érdeklődő) kulcsszavak
Pl.: „milyen arckezelés a legjobb érzékeny bőrre”, „hogyan válasszak masszőrt”, „gyantázás utáni bőrápolás”👉 Ezeket bejegyzésekben, blogcikkekben, gyakori kérdések oldalakon érdemes használni. Ezekből hosszabb távon lehet vendéget szerezni.
2. lépés: Google Cégem profilod optimalizálása
A Google Cégem profil a vállalkozásod digitális névjegykártyája — egy online kirakat, ami a nap 24 órájában nyitva áll. Amikor valaki szépségszalont, kozmetikust vagy fodrászt keres a környékén, az egyik első dolog, amit lát, a Google Térképen vagy keresőben megjelenő céges adatlap. Ezért is kiemelten fontos, hogy ez az adatlap ne csak létezzen, hanem profi módon ki legyen töltve és naprakészen tartva.
Miért elengedhetetlen a Google Cégem jelenlét a szépségiparban?
Te irányítod, hogy mit látnak rólad: csak akkor garantálhatod, hogy hiteles és pontos információk (név, cím, nyitvatartás, elérhetőség) jelennek meg, ha te kezeled a profilt.
Könnyen rád találnak a lehetséges vendégek, akár útközben is, mobilról keresve.
Növeli a hitelességedet: egy ápolt, aktív profil bizalmat ébreszt azokban, akik még nem ismernek.
Közvetlen kapcsolatot építhetsz ki az érdeklődőkkel: válaszolhatsz kérdéseikre, reagálhatsz véleményekre.
Javítja helyezésedet a Google találatok között, különösen a helyi keresésekben (pl. „kozmetikus Budapesten”, „műkörmös a közelemben”).
Hogyan kezdj hozzá?
Ha még nincs Google Cégem fiókod, itt tudod létrehozni: https://business.google.com/create
A regisztráció során szükséged lesz az alábbi adatokra:
Céged pontos neve és címe (minden online felületen egységesen szerepeljen!),
Telefonszám, weboldal (ha van),
Elsődleges tevékenységi kör (kategória) kiválasztása a Google listájából (pl. „Kozmetikus”, „Szépségszalon” stb.),
Nyitvatartási idő (és rendkívüli nyitva tartások),
Rövid bemutatkozás (max. 750 karakter),
Képek és videók feltöltése.
SEO-tipp: kulcsszavak használata
A bemutatkozásodban használd a szolgáltatásodra jellemző kulcsszavakat és a város vagy kerület nevét. Például: „Szempilla lifting Szegeden” vagy „Gél lakkozás Újbuda”. Ezek segítenek, hogy a Google jobban társítsa a profilod a keresésekhez.
Vizualitás = bizalom
Tölts fel minőségi fotókat: szalonod belső tereiről, munkáidról, termékeidről vagy akár rólad munka közben. Egy rövid, bemutatkozó videó is nagyban hozzájárulhat a bizalomépítéshez.
Képek: jpg vagy png, legalább 720×720 felbontásban, max. 5 MB
Videók: max. 30 mp, minimum 720p, legfeljebb 100 MB
Tipp: A borítóképekhez ideális a 16:9 arány (pl. 1024 × 576 px), míg a logókhoz és általános képekhez a minimálisan 720 pixel széles felbontás.
Fontos: tulajdonosi ellenőrzés
A Google sokszor egy ellenőrző kódot tartalmazó levelet küld postán, de előfordulhat, hogy emailben vagy telefonon is igazolhatod a fiókod. Addig nem fogod tudni szerkeszteni az adatlapod, amíg ez az ellenőrzés nem történik meg.
Gyakori lett a videós profil ellenőrzés, különösen helyszíni, szolgáltatás-alapú vállalkozásoknál (például kozmetikusnál, akár mobil szolgáltatásoknál is) . A következőket kell tartalmaznia:
Egy folyamatos, vágás nélküli videó (30 mp minimum), valós időben rögzítve és feltöltve mobilról
Külső és beltéri nézet: bejárat, cégtábla, környezet – ez igazolja a cím helyességét
Bizalmi elemek: pl. pénztárgép, dokumentumok (pl. számla, vállalkozás engedélye) – ezzel bizonyítod, hogy te vagy a vállalkozás képviselője
A Google dönt, hogy mikor javasolja a videós vagy postai ellenőrzést – de a videós egyre gyakoribb
Feltöltés után a jóváhagyás általában 5 munkanapon belül történik .
TIPP: Ne csak elkészítsd az adatlapot, hanem rendszeresen frissítsd is – akciók, szezonális ajánlatok, új szolgáltatások feltöltése extra pont a Google-nál!
3. lépés: Weboldal optimalizálása
Miért van szükséged saját weboldalra?
A közösségi média kiváló eszköz a jelenlétre és kapcsolattartásra, de önmagában nem elég. Ha nincs saját weboldalad, potenciális vendégeket veszítesz – még akkor is, ha aktív vagy a Facebookon vagy az Instagramon.
Gyakori tévhit, hogy ha már fent van a vállalkozás a Facebookon, nincs szükség külön honlapra. Az igazság azonban az, hogy sokan nem a közösségi médiában keresnek szolgáltatót, hanem a Google-ben.
Ha egy potenciális vendég beírja: „fodrász Zugló”, „kozmetikus Győr”, „masszázs a közelben”, akkor a Google találatok alapján fog választani – és ott az jelenik meg, akinek rendben van a weboldala és megjelenik a keresőben.
Egy jó weboldal:
Napi 24 órában dolgozik helyetted
A saját „online kirakatod”, ahol minden rólad és a szolgáltatásaidról szól
Hitelességet és szakértelmet sugall
Felépíti az érdeklődők bizalmát
Segít kiemelkedni a versenytársak közül
Foglalásokat, érdeklődéseket generál
Ne használj ingyenes weboldalt!
Még ha a kezdeti költségek szempontjából csábító is, az olcsó, „összedobott” megjelenés rontja a szakmai képedet. Egy igényes, letisztult, mobilbarát weboldal – akár sablon alapú – sokkal több vendéget fog meggyőzni.
Ha nem tudod, hogyan kezdj hozzá, vagy időt és energiát szeretnél spórolni, itt találsz olyan weboldalkészítési lehetőségeket, amelyek kifejezetten kisvállalkozók igényeire szabottak
Milyen oldalakat érdemes tartalmaznia a weboldaladnak?
Kezdőlap – rövid összefoglaló, ki vagy, mit nyújtasz, miért válasszanak téged
Szolgáltatások – minden szolgáltatás külön oldalon vagy legalább külön szekcióban
Rólam / Bemutatkozás – ismerjenek meg, meséld el a történeted
Kapcsolat – elérhetőségek, űrlap, térkép, megközelítés
Vélemények / Referenciák – mások tapasztalatai építik a bizalmat
Blog (opcionális) – hasznos tanácsok, újdonságok
Adatkezelési tájékoztató – kötelező elem
👉 Minden oldalon legyen cselekvésre ösztönzés: pl. „Foglalj időpontot most”, „Hívj fel”, „Írj nekem”.
👉 A címed és a telefonszámod legyen jól látható minden oldalon.
Ha szeretnél egy ilyen honlapot egyszerűen, teljes kivitelezéssel, nézd meg, hogyan tudunk segíteni.
Hogyan optimalizáld a honlapodat, hogy megtaláljanak a Google-ben?
A főoldal és szolgáltatásoldalak tartalmazzák a legfontosabb kulcsszavaidat (pl. „kozmetikus Debrecen”, „műköröm Székesfehérvár”)
A title tag (oldalcím a Google-ben) tartalmazza a kulcsszót és a várost (pl. „Profi fodrász Szegeden – Szalon neve”)
A meta leírás (Google leírás) legyen 100-150 karakter, tartalmazzon egy érdekes mondatot + cselekvésre ösztönzést
A H1 címsor (az oldal főcíme) szintén tartalmazzon kulcsszót
A szöveg legyen 800–1500 szó között – de a minőség mindig fontosabb, mint a mennyiség
Használj alcímeket, felsorolásokat, kiemeléseket, hogy könnyen olvasható legyen
Képek optimalizálása
Használj minél több saját fotót
Minden képhez legyen kitöltve az alt tag – pl. „gél lakkozás Budaörsön”, „arckezelés Szeged”
Adj címet és leírást a képekhez
Méretezd át szükség esetén a képeket, hogy ne lassítsák az oldalt
4. lépés: Hivatkozások és említések szerzése – helyi linképítés
A helyi említések azt jelentik, hogy a vállalkozásod legfontosabb adatai – név, cím, telefonszám – megjelennek különböző online felületeken.
Ez több szempontból is hasznos:
A Google számára bizonyíték, hogy a vállalkozásod valóban létezik és aktív.
Növeled az esélyed arra, hogy új vendégek találjanak rád, akik ezeken az oldalakon keresnek szolgáltatót.
👉 Ha emellett a vállalkozásod weboldalára mutató linket is elhelyezel, az már linképítésnek minősül – ami az organikus Google találatokban való előrébb jutás egyik kulcsfontosságú tényezője.
Mire figyelj?
◊ Következetesség – minden oldalon ugyanabban a formátumban tüntesd fel az adatokat. Például ha a cím egyszer „X utca”, máshol meg „X u.”, az zavart okozhat a Google-ben, és az érdeklődő vendégekben is.
◊ Aktuális adatok – ha megváltozik a telefonszámod vagy nyitvatartásod, azonnal frissítsd minden platformon.
Hol érdemes jelen lenned?
Általános cégkatalógusokban: Arany Oldalak, Cylex
Szakma-specifikus oldalak: Pl. fodrász, kozmetikus, műkörmös, masszőr portálokon, tematikus keresőkben
Helyi katalógusokban: például ittlakunk.hu jellegű portálokon
Egyéb lehetőségek: helyi közösségek, alapítványok, egyesületek oldalai, ahol bemutathatod magad vagy támogatóként szerepelhetsz
⚠️ Minőség a mennyiség helyett – nem az a cél, hogy minden létező katalógusba bekerülj, hanem hogy megbízható és látogatott oldalakon szerepelj.
Mi az a linképítés?
A linképítés (angolul: link building) olyan tevékenység, amikor külső weboldalakról a te saját weboldalad oldalaira mutató hivatkozásokat (linkeket) szerzel.
A Google találati listáján való helyezésed nagy mértékben függ attól, hogy:
Hány link mutat rád
Milyen minőségű oldalak linkelnek rád
Mennyire releváns a forrás a te vállalkozásod témájához vagy helyszínéhez
Hogyan szerezz jó linkeket?
√ Érdemes kapcsolatba lépned:
Helyi vállalkozókkal (pl. egy fodrász, aki ajánlhatja a kozmetikust, vagy fordítva)
Bloggerekkel, akik írhatnak rólad vagy szolgáltatásodról
Helyi híroldalakkal, ahol akár egy interjú vagy esemény kapcsán szerepelhetsz
Közösségi szervezetekkel, iskolákkal, rendezvényekkel
Gondolj a linkekre úgy, mint bizalmi szavazatokra. Minél több megbízható weboldal „szavaz” rád egy linkkel, annál komolyabban vesz téged a Google – és annál inkább előre sorol a keresésekben.
5. lépés: Legyél jelen a közösségi médiában – vállalkozói profilokkal
Ha rákeresel bármelyik szépségipari vállalkozásra a Google-ben, valószínűleg nemcsak a weboldala jelenik meg, hanem a Facebook- vagy Instagram-profilja is. Sőt, sokszor ezek a közösségi oldalak szerepelnek legelöl a találatok között – különösen, ha a vállalkozásnak nincs jól optimalizált weboldala.
Ezért kulcsfontosságú, hogy neked is legyen saját, vállalkozói célra létrehozott közösségi média profilod a legfontosabb platformokon:
Facebook (üzleti oldal)
Instagram (vállalkozói fiók)
LinkedIn (főként, ha szakmai hitelességet szeretnél építeni)
Emellett, ha például YouTube-on szeretnél videós tartalmat készíteni (pl. sminktippek, körömdíszítés, hajápolási tanácsok, masszázs technikák bemutatása), vagy vizuális inspirációt adni Pinteresten – ezek a felületek is segíthetnek abban, hogy jobban megtaláljanak.
√ Miért fontos ez?
A közösségi oldalaid is megjelennek a Google találatok között, így nagyobb kontrollod van afelett, mit látnak rólad az emberek.
Ott találkozhatsz a leendő vendégeiddel, ahol ők a legtöbb időt töltik online.
A közösségi média bizalmat épít, emberközelivé tesz, és gyors kapcsolatfelvételt tesz lehetővé.
💡 Tipp:
Töltsd ki teljesen a profiljaidat.
Használj egyértelmű, egységes márkanevet (pl. „Beauty by Anna” mindenhol).
Adj meg minden fontos adatot: elérhetőség, nyitvatartás, cím, weboldal, szolgáltatások.
Tölts fel rólad készült profi képet vagy logót – ez hitelességet és bizalmat sugároz.
Minél több megbízható, jól kitöltött profilod van, annál erősebb online jelenlétet építesz, amit a Google is pozitívan értékel.
6. lépés: Vélemények gyűjtése és kezelése – avagy miért számít, mit mondanak rólad mások?
Amikor valaki új szolgáltatót keres – legyen az fodrász, körmös vagy masszőr – az egyik első dolga, hogy megnézi az értékeléseket. A legtöbben nem bíznak a „tökéletes” leírásokban, de annál inkább a valódi vendégek tapasztalataiban.
Ezért is kulcsfontosságú, hogy tudatosan építsd a véleményeket vállalkozásod köré – különösen Google Cégem profilodon, de akár a Facebook-oldaladon is.
Miért fontos a véleménygyűjtés?
Növeli a bizalmat az új vendégek szemében.
Erősíti az online jelenlétedet – a Google előnyben részesíti a sok és friss értékeléssel rendelkező helyi szolgáltatókat.
Segít kiemelkedni a versenytársak közül.
Hogyan kérj véleményt úgy, hogy tényleg meg is írják?
A legjobb időpont közvetlenül a szolgáltatás igénybevétele után van, amikor még friss az élmény, és szívesen viszonozzák a figyelmességet.
Készíts el előre egy rövid, udvarias sablont üzenetben vagy emailben, amelyben megköszönöd a látogatást, és megkéred, hogy ha elégedett volt, írjon pár szót.
Küldd el mellé a konkrét linket (Google Cégem, Facebook stb.), ahol értékelhet.
💬 Példa üzenet:
Kedves [Vendég neve]!
Köszönöm, hogy igénybe vetted a szolgáltatásom, és remélem, hogy kellemes élmény volt számodra a kezelés.
Ha van egy perced, kérlek értékeld a szolgáltatásom ezen a linken: [LINK]
Nagyon hálás lennék, sokat segít nekem és másoknak is! 💛Előre is nagyon köszönöm! 🌷
És ha negatív vélemény érkezik?
Előfordul. A legfontosabb, hogy ne hagyd válasz nélkül. Egy kedves, empatikus reakció sokat számít, és megmutatja a többi érdeklődőnek is, hogy törődsz a vendégeiddel.
Ne védekezz, inkább kérdezd meg, hogyan tudnád kijavítani a hibát.
Köszönd meg, hogy jelezte – ez is a fejlődés része.
Tartsd szem előtt: nemcsak a panaszkodó vendég olvassa a választ, hanem a jövőbeni vendégeid is.
7. lépés: Eredmények mérése és nyomon követése
Ahhoz, hogy megtudd, mennyire működik az, amit csinálsz – vagyis hogy a helyi online jelenléted valóban segíti-e az ügyfélszerzést –, elengedhetetlen, hogy figyeld az eredményeket.
Szépségipari vállalkozóként (legyél akár kozmetikus, fodrász, műkörmös vagy masszőr) a legfontosabb mutatók, amiket érdemes figyelned:
- Hol szerepel a vállalkozásod a Google keresési találatai között
- Hányan látogatják meg a weboldalad
- Hányan hajtanak végre konverziót (pl. időpontfoglalás, üzenetküldés, hírlevél-feliratkozás)
Mi az a konverzió?
Minden olyan tevékenység, ami közelebb visz a célodhoz. Például:
– időpontot foglalnak online
– felhívnak telefonon
– kitöltik az ajánlatkérő űrlapot
– feliratkoznak egy ajánlatodra
Mivel tudod mérni ezeket?
- Google Search Console
Megmutatja, hogy a weboldalad milyen kulcsszavakra jelenik meg a Google találatok között, milyen pozícióban, és hányan kattintanak rá. - Google Analytics
Itt rengeteg hasznos információt találsz:
– Hányan látogatják az oldalad
– Honnan jönnek
– Milyen eszközt használnak (mobil, számítógép)
– Melyik aloldalon töltik a legtöbb időt
– Honnan érkeztek (Facebook, Google, stb.)
– Milyen gyakran konvertálnak (pl. időpontfoglalás)
Összefoglalás: Kövesd ezt a 7 lépést
Ha szeretnél több vendéget, stabilabb bevételt és kiszámíthatóbb működést, akkor ezt a 7 lépést érdemes beépítened a vállalkozásodba:
Kulcsszókutatás
Google Cégem adatlap optimalizálása
Weboldalad létrehozása/ rendbetétele
Említések, linkek szerzése (linképítés)
Közösségi média jelenlét
Vélemények gyűjtése és kezelése
Teljesítmény mérése, finomhangolás
Ne feledd: amit nem mérsz, azon nem tudsz javítani. Ha tudod, mi hoz eredményt, arra tudsz több figyelmet, időt vagy pénzt szánni – és sokkal tudatosabban tudod építeni a szépségipari vállalkozásodat.
A tudás csak akkor hoz eredményt, ha alkalmazod is. Kezdd el most, lépésről lépésre! Ne aggódj, ha nem minden megy elsőre tökéletesen – a lényeg, hogy elindulj.
Ha szeretnél több környékbeli vendéget a Google keresőből, de a helyi marketing túl bonyolultnak tűnik, szívesen segítünk. Nem kell egyedül csinálnod – vedd fel velünk a kapcsolatot, és találunk egy időpontot, hogy megnézzük, hogyan tudsz leggyorsabban fejlődni.

Facebook bejegyzés ötletek kisvállalkozásoknak -INGYENES letöltés
